Az előzetes alatt hozzászólásban maximum egy szavazatoddal élve, írd meg, hogy az AC Milan - Manchester United összecsapásra az alábbi négy tipp közül melyiket adjam fel 10 dolláros téttel. Ha van kedved, indokolj is! A többségi döntést játszom meg az Európa Liga mérkőzésre, ha bejön a dolog, az összes válaszoló között kisorsolom az alap tét és profit összegét. Tippelési határidő: március 18-án, csütörtök 19:00 óra!
Két játék, két nyertes
Korábban is voltak ilyen játékok, de az újraindulás óta lement két körben hibátlanul tippelt a többség, így két nyertes is örülhetett. Először hazai győzelemre fogadtam a West Ham - Leeds bajnokin, pckontar pedig nyert 21.5 dollárt. Másodszor pedig overt írtatok, ezért az Arsenal - Tottenham meccsen ez lett feladva, mely szintén bejött, így lencsab nyereménye 18 dollár lett. Lássuk a harmadik kör mit hoz? Jöjjön a négy lehetőség!
Manchester United - Milan: Kjaer egyenlítő gólja a végén!
1. tipp: AC Milan jut tovább (2.20)
Jól kezdett az olasz csapat az Old Traffordon, hiszen kétszer is eredményes tudott lenni, de végül mindkét találat érvénytelen lett. Az első játékrészt inkább a Milan uralta, veszélyesebben játszott, mint az angol klub. Félidőben Ole Gunnar Solskjaer változtatott, és ez meg is hozta az eredményt, Amad Dialló bejött harmadik meccsére a Unitednél, és az első kapura lövésével megszerezte az első gólját. Próbálkoztak a vendégek, végül a fentebb látható módon, egyenlítettek is a 92. percben. Talán jobb volt a Milan, tovább is jutna?
2. tipp: Manchester United jut tovább (1.61)
Az első meccs fényében nekem kicsit furcsa, hogy a Manchester United továbbjutása a kisebb szorzó. Az 1:1-es eredmény sem annyira jó nekik, és az olaszok többször is veszélyesebben játszottak náluk. Kettő darab United lövés találta el a kaput, míg a Milan esetében ez a szám 5 volt. Lehet én látok valamit nagyon rosszul, és tényleg az angolok az esélyesebbek? Kíváncsi leszek a tippjeitekre.
3. tipp: 2.5 gólnál több lesz (1.90)
Az első meccsen volt kapufa, meg nem adott gólok, és ezek mellett még két érvényes találat is. Nem jött az over, de közel jártak hozzá, bár az is igaz, hogy a kapura lövések száma nem volt kiugróan magas, összesen 22-szer próbálkoztak a csapatok. Az xG adatok alapján egyébként közel igazságos eredmény született, hiszen a Manchester United 1.47-es, míg az AC Milan 0.93-as mutatóval zárta a mérkőzést.
4. tipp: 2.5 gólnál kevesebb lesz (1.90)
Egyik fél sem szokta túlzásba vinni a gólszerzést az utóbbi hetekben. Még február végén, a Roma ellen játszott 2.5-nél több gólos meccset az AC Milan, mely azóta négy undert is hozott, köztük persze a United elleni EL-találkozót. Nem kell kapura veszélyességi pótlékot fizetnie a Manchesternek sem, kevés találatos eredmények egész sorát tudja felmutatni, február végén volt egy hármas szériájuk 0:0-ból, amit nézni is rossz volt. Sajnos néztem.
Superbet üdvözlő bónusz
Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Hozzászólások 44
User ID: 8971
Milan tj
balakal
MU tj
csatarid
2,5 gól felett
oakland23
2.5 gól alatt
Nyitraii98
Manchester United jut tovább
tonijani
Milan jut tovább! :-)
curpy82
Manchester United jut tovább
HubiFCB
MU jut tovább
lencsab
1. tipp: AC Milan jut tovább (2.20)
Rocco83
Milan jut tovább
grof19
Nekem Milan a kedvenc csapatom és pont ma láttam egy rövid összefoglalót (2007.05.02) mérkőzésről ahol szakadó esőben (Milan 3:0 Manchester United) eredmény lett és így (5:3) összesítéssel a Milan ment tovább az elődöntőből. Eltelt már egy pár év azóta én most is bizalmat szavazok a Milannak és azt mondom a Milan jut tovább (2.20) odds az igazán jó.
robmiller
2.5 gól alatt
Pondrux
AC Milan jut tovább
Bucak77
2.5 gól felett
Sound
Mu jut tovább...ég mostanában a Milan.
undersance
2.5 gólnál kevesebb lesz
tandem
3. tipp: 2.5 felett
Assassin
Manchester United jut tovább
todika
2.5 gól felett
zotao
AC Milan jut tovább
Latzka
Manchester United jut tovább
LFCfanBoti
Manchester United megy tovább
Szigo
over 2,5
pckontar
Manchester United jut tovább!
chabialonso
Manchester United jut tovább
mityuka
Manchester United jut tovább
Coutinho
Manchester United jut tovább
Powell
Manchester United jut tovább
Luckyboy
2.5 gólnál több lesz (1.90)
Az első meccsen volt kapufa, meg nem adott gólok, és ezek mellett még két érvényes találat is. Nem jött az over, de közel jártak hozzá, bár az is igaz, hogy a kapura lövések száma nem volt kiugróan magas, összesen 22-szer próbálkoztak a csapatok. Az xG adatok alapján egyébként közel igazságos eredmény született, hiszen a Manchester United 1.47-es, míg az AC Milan 0.93-as mutatóval zárta a mérkőzést.
4. tipp: 2.5 gólnál kevesebb lesz (1.90)
Egyik fél sem szokta túlzásba vinni a gólszerzést az utóbbi hetekben. Még február végén, a Roma ellen játszott 2.5-nél több gólos meccset az AC Milan, mely azóta négy undert is hozott, köztük persze a United elleni EL-találkozót. Nem kell kapura veszélyességi pótlékot fizetnie a Manchesternek sem, kevés találatos eredmények egész sorát tudja felmutatni, február végén volt egy hármas szériájuk 0:0-ból, amit nézni is rossz volt. Sajnos néztem.
FOGADJ A MECCSRE A BET365-NÉL!
A játékban bármilyen gyanús eset, amire a naiv kitalálója most még nem gondol, kizárást vonhat maga után. Csak a fenti tippekre leadott voksok számítanak. Azonos szavazatszám esetén a kisebb szorzójú tipp kerül feladásra. A nyeremény utalása Skrillen keresztül történik. A cikkben közölt oddsok a bet365-től származnak, és 2021. március 16-án 19:30-kor voltak érvényben.
Számlanyitási ajánlat
Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek. Feltételek, időhatárok és kivételek érvényesek.
REGISZTRÁLJ ITT RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Osztanád?
MÉG TÖBB FOCI
Van még esélye a bajnoki címre a Barcelonának?
Jorge Sampaoli nem tud hibázni?
Sztárok, favoritok és egy kis esélylatolgatás az U21-es Eb-ről
Hozzászólások 28
RedMunchen
RedMunchen
2021 márc 16. 20:39
Milan tj
balakal
balakal
2021 márc 16. 20:55
MU tj
csatarid
csatarid
Tegnap, 0:56
2,5 gól felett
oakland23
oakland23
Tegnap, 9:38
2.5 gól alatt
Nyitraii98
Nyitraii98
Tegnap, 9:45
Manchester United jut tovább
tonijani
tonijani
Tegnap, 11:27
Milan jut tovább! :-)
curpy82
curpy82
Tegnap, 14:57
Manchester United jut tovább
HubiFCB
HubiFCB
Tegnap, 16:10
MU jut tovább
lencsab
lencsab
Tegnap, 16:49
1. tipp: AC Milan jut tovább (2.20)
Rocco83
Rocco83
Tegnap, 17:39
Milan jut tovább
grof19
grof19
Tegnap, 17:57
Nekem Milan a kedvenc csapatom és pont ma láttam egy rövid összefoglalót (2007.05.02) mérkőzésről ahol szakadó esőben (Milan 3:0 Manchester United) eredmény lett és így (5:3) összesítéssel a Milan ment tovább az elődöntőből. Eltelt már egy pár év azóta én most is bizalmat szavazok a Milannak és azt mondom a Milan jut tovább (2.20) odds az igazán jó.
robmiller
robmiller
Tegnap, 19:43
2.5 gól alatt
Pondrux
Pondrux
Tegnap, 19:50
AC Milan jut tovább
Bucak77
Bucak77
Tegnap, 20:44
2.5 gól felett
Sound
Sound
Tegnap, 23:14
Mu jut tovább...ég mostanában a Milan.
undersance
undersance
Ma, 7:48
2.5 gólnál kevesebb lesz
tandem
tandem
Ma, 8:34
3. tipp: 2.5 felett
Assassin
Assassin
Ma, 9:05
Manchester United jut tovább
todika
todika
Ma, 9:46
2.5 gól felett
zotao
zotao
Ma, 9:47
AC Milan jut tovább
Latzka
Latzka
Ma, 10:47
Manchester United jut tovább
LFCfanBoti
LFCfanBoti
Ma, 11:02
Manchester United megy tovább
Szigo
Szigo
Ma, 11:36
over 2,5
pckontar
pckontar
Ma, 11:49
Manchester United jut tovább!
chabialonso
chabialonso
Ma, 15:08
Manchester United jut tovább
mityuka
mityuka
Ma, 15:58
Manchester United jut tovább
Coutinho
Coutinho
Ma, 16:04
Manchester United jut tovább
Powell
Powell
Ma, 16:24
Manchester United jut tovább
Szólj hozzá
(Bejelentkezve mint Luckyboy)
2.5 gólnál több lesz
User ID: 8851
Manchester United jut tovább
Mido9292
Milan jut tovább
HT
MU jut tovább.
david97
Milan jut tovább.
havik
2,5 gól alatt.
BvB_09
Manchester United jut tovább.
mityuka
16-an a MU
Sound
Elnézve a kommenteket nem kell itt fogadás meg sorsolás Luckyboy-t megilleti a nyeremény , senki sincs olyan alapos , mint ő, s minden kimenetet is ajánl!!! :)))))))))
HT
Azért mityuka hozzászólása is megérne egy misét. :) Hívtam kódfejtőket, de még nem sikerült megfejtenünk a tippjét... :)
mityuka
16-an a MU tovàbb jutàsàra tettek.
Admin
Mindig meg tudtok lepni. :)))
mityuka
Kissé furcsálom Chan urat.Mivel Rocco 83 a Milán tovvábjutására tett.
De vegyétek ugy ez csak ugy megjegyzés a számomra.Bocsánat a gondolat menetemért.
Admin
mityuka, bevezetőből idézek: "A többségi döntést játszom meg az Európa Liga mérkőzésre, ha bejön a dolog, az összes válaszoló között kisorsolom az alap tét és profit összegét."
mityuka
Már utólag magam is megnéztem.Elnéztem,bocsánat,de ugyan akkor mit is jelent a fogadás?Énszerintem egy versenyt.Versenyezek a fogadóirodával hogy megnyerem ellene a tétet,mely legtöbbször sajnos nem mindig sikerül.Hát csak ennyit akartam kifejteni,mindegy hogy mire teszek ha szerencsém van,ha nem is jóra tettem akkor is nyerhetek.
Admin
Látod milyen változatos dolgok vannak itt a Sportfogadas.org-on? Még akkor is nyerhetsz, ha nem tippeltél helyesen.