Halasztás és bizonytalanság után végre október 8-án megrendezik a Bulgária - Magyarország találkozót, amelynek győztese pályára léphet a Izland/Románia ellen az Európa Bajnokság részvételéért. Az irodák szerint mi vagyunk az esélyesek, azonban az utóbbi napok eseményei óvatosságra inthetnek bennünket.
2.43
Javuló házigazdák
Örültünk némileg Bulgáriának a pótselejtező sorsolásakor, mivel az egyik legrosszabb formában lévő európai válogatottról volt szó, akik még anno - hozzánk hasonlóan - a Nemzetek Ligáján keresztül harcolták ki ezt a lehetőséget. Nincs náluk igazi nagy sztár és a legtöbben a bolgár bajnokságból érkeznek, ami azért sokatmondó. A kerethez nem tudott csatlakozni az a Galabinov, aki a Serie A-ban jól kezdte a gólszerzést idén. Tegyük hozzá, hogy a bolgár támadó egyik őszi selejtezőben sem volt ott a keretben, így könnyen lehet, hogy csak egy perememberét vesztette el Dermendzhiev mester.
A bolgárok legnagyobb problémája a gólszerzés, miután a EB-selejtező csoportjukban csak hat találatot szereztek nyolc forduló alatt, míg a két szeptemberi meccsen is csak egyet. A beszámolók szerint a két őszi meccsre kezdett összeállni a csapat védekezése és mindkét esetben csak a 90. percben szerzett találattal sikerült megtörni a bolgár védelmet (1-1, illetve 0-1). Nem gondolnám, hogy a magyarok elleni meccsre változtatnának, így egy stabil, kivárásra játszó csapatot és mentalitást várok. Hátrányból nehéz lesz ez a bolgároknak még hazai pályán is és éppen ezért minimális kockázatot várok a részükről.
Átírt tervek a magyaroknál
Marco Rossi is a felkészülésre szánta a szeptemberi meccseket és valószínűleg ugyanez lesz a sorsa az egész Nemzetek Ligája sorozatnak. Rövid kihagyást követően tért vissza a tar mester az ötvédős rendszeréhez és ez némiképpen meg is lepte a török válogatottat, amelyet így egy Szoboszlai góllal legyőztünk. Mielőtt már elkezdtük volna nézegetni a magyarokra vonatkozó EB-győztes oddsokat, előtte az oroszoktól kaptunk egy kijózanító pofont (2-3). Bár a bolgár csapat támadósora össze se mérhető a orosszal, azért a 46 perc alatt kapott három gól a mi esetünkben is óvatosságra adhat okot. Azon a meccsen majdnem visszajöttünk a meccsbe, mivel az oroszok igencsak koncentrálatlanul játszottak 3-0 után, viszont ezek a rövidzárlatok nem fognak beleférni a bolgárok ellen, ahol akár egy gól is döntő lehet.
Igazából önbizalommal telve készülhettek hazánk fiai a megmérettetésre, azonban a hétvégén robbant a bomba: Szoboszlai nem tarthat a válogatottal a sorsdöntő összecsapásra. Kevés olyan játékos van a kezdőben, akit ne lehetne hasonló színvonalúra cserélni, azonban ő az egyike ezeknek. Egy ideje már köré és a pontrúgásaira épül a csapat a Dzsudzsák-éra után, így Rossi mester támadó gépezete óriási csapást szenvedett. Leginkább a Sallai - Szoboszlai összjátékra épült a válogatott támadójátéka, így a formációváltás sem elképzelhetetlen a meccsre. Ha nem így dönt Rossi, akkor a keretből talán Kalmár tudná pótolni a salzburgi légióst, azonban nála felmerülhet, hogy vajon a szlovák bajnokság elegendő-e egy ilyen meccsre való felkészüléshez. A szeptemberi meccsekhez képest máshol nem kell változtatnia Rossinak, azonban immáron az a Loic Nego is bekerülhet az ötvédős rendszer jobbszárnyára, akit eddig a FIFA szabályai meggátoltak ebben. Potenciál van benne, azonban lehet, hogy nem ez a sorsdöntő meccs lesz erre a legjobb alkalom.
Egyértelmű a tipp?
Szoboszlai kiesésére még nem reagáltak a sportfogadók, így a magyar győzelem továbbra is 2.05-ért fogadható meg, ami a háttér ismeretében mindenképpen karcsú. A bolgárok betalálhatnak, onnan pedig nagyon nehéz lesz fordítanunk a kiváló pontrúgónk nélkül. A stabil védelmek és a gyenge támadósorok adják nekünk a góloktól mentes meccset és az oddsok is igazodnak ehhez. A 2,5 under jelenleg 1.50, ami hiába alacsony, nehezen találunk olyan forgatókönyvet, amely szerint jönne az over. Most azonban mégsem erre, hanem a félidei 0-0-ára tennék fogadási javaslatot (2.43). Az első gól után szabadulhatnak el az indulatok, illetve lehet támadóbb majd a hátrányban lévő csapat is. Ha ez korán, az első félidőben megvalósul, akkor látok esélyt akár a 2,5 overre is. Miután a magyarok egyik méregfogát (Szoboszlai) kihúzták, nem tudhatjuk, hogy mennyire leszünk kreatívak elől. Azt tudjuk, hogy a bolgároknak komoly problémáik vannak az előre játékkal, így minden adva van egy gól nélküli félidőhöz.
Hozzászólások 29
Powell
Elég furcsának tartom,hogy nem reagáltak a szorzókra,mert szerintem sokat befolyásol,hogy Szoboszlai játszik e vagy nem.E meccs kapcsán inkább a 2,5 undert preferálom.Bár jó lenne egy 0-1 is számunkra.:)
csabax
Nem csak Szófia vár, hanem Kolozsvár is vár.
Sound
Most a középpályát kell megoldani, annak is a kreatív támadó részét. Szerintem Sigér, Nagy Ádám, Orbán, Szalai Attila, Lang lehozza védekezésben a meccset. Szerintem bekerül Kalmár Szoboszlai helyére, négy támadó kp-nk van Szalai Ádi mögé: Sallai, Holender, Kalmár és Nego! Utóbbi több poszton bevethető, egy meccs közbeni átszervezésnél Jolly Joker! Szerintem Nego, Kalmár, Sallai-Szalai kezdő meglepné a Bolgárokat.
gavrilo14
Csabax: Kolozsvár? Nekem ez most nem jött le :D
Sound: egyetertek, de nem tudom Negonak ez még nem korai-e. Max cserekent ha mar tamadni kell. Utana van ket meccs beepiteni őt.
csabax
KolozsVÁR, TemesVÁR, lekVÁR...
curpy82
Bánja a kánya csak jussunk tovább.
BvB_09
Kalmár nagyon jó formában van mostanában, talán ő tudná pótolni Szoboszlait.
sunik29
Néztem egy román focista Cosmin Moți aki Bulgáriában focizik ahogy beszelt a bolgár válogatottról , van egy érzésem a magyarok nem nyernek , es szerintem a következő lehetséges ellenfelekből fog a továbbjutó kikerülni.
Anyuci123
Sok a virusos a bolgároknál.Szoboszlai nélkül is nyerünk!!Mixen mgtettem mindkét cs.sz.golt és mi nyerünk!!Örök optimista.:-)
chabialonso
Tetszik a tipp de remélem félidő 1:0 ide legalább. Bolgároknál mindenkit haza engendnek a csapataikból?
Anyuci123
Ugy olvastam,hogy nem
BvB_09
Nem engednek mindenkit haza. Az Olaszországban játszó Andrej Galabinov biztosan játszhat ellenünk. Egy gonddal kevesebb.
Admin
BvB_09, akarod mondani "nem játszhat". Nem?
BvB_09
Igen-igen, bocsánat!
Admin
;)
HT
Ez egy nagyon döntetlen-szagú mérkőzés. Mivel egy találkozó dönt a továbbjutásról, így a kelleténél is óvatosabb lesz mindkét csapat. Ha ehhez hozzávesszük a bolgárok gólszegény támadójátékát, valamint azt, hogy nálunk hiányzik Szoboszlai, akkor egyszerűen vétek lenne kihagyni 6,5-es szorzóért a 0-0-át. Legalább egy kis "aprópénzért".
Anyuci123
HT barátom nem értek egyet.Az én tippem mindkét csapat szerez golt és mi nyerünk.Az ir roman mecss ir gyozelem es roman gol.
csabax
Szóval nem izlandiak, hanem írek. Mi történt? Az izlandiak bevándoroltak Írországba és elvették az írek munkáját?
Anyuci123
Bocsánat a tévedésért! :-)
grof19
Mi vagyunk e az esélyesek jó kérdés de mi fogunk nyerni azt gondolom sőt biztos.
Hajdunorbert89
Nem tartom kizártnak, hogy ma este hosszabbítás lesz. Kezd emelkedni az Odds is fiainkra. Gólváltásos döntetlen benne van, majd a hosszabbítást behúzzuk.
HT
Igen, valóban az 1-1 is ugyanúgy benne van a pakliban (sőt, sokkal reálisabb is), éppen ezért a döntetlenre ment a nagyobb pénzt, a 0-0-ra pedig csak egy kis apró.
todika
Ne már. Ha Bulgáriát nem verjük meg semmi keresni valónk az EB-n.
BvB_09
Nekem az is megfelel, ha úgy jutunk ki, hogy mindkét mérkőzés döntetlennel ér véget.
Hentesáru
Rálátásom szerint inkább kevés gólra tippelnék
BvB_09
Örülök, hogy Rossi berakta Kalmárt is a kezdőbe, remélem Szoboszlaival játszhatnak majd együtt a jövőben. A legjobb formában játszó játékosaink jelenleg.
Anyuci123
Csapat név tévedése ellenére nemem bejött a két tippem.:-)
sunik29
Grat. Anyuci aki tud olvasni az mar látta , nem érdemes újra beírni , itt egy plusz info Rossi mondta :"Ez az első alkalom mióta szövetségi kapitány vagyok, hogy gyenge játékkal jó eredményt értünk el."
csabax
Grat!